Mi áll a kemény matracok népszerűsége mögött?

Elsőként, hogy ha egy szokás évtizedeken keresztül tartja magát, azt utólag csak fáradságos munka árával lehet csak megmásítani. Gondoljunk csak Semmelweis Ignácra, aki elsőként jött rá a kézmosás jelentőségére.

Bár manapság már fel sem merül, hogy megkérdőjelezzük az „anyák megmentőjének” felfedezését, akkoriban még sokan értelmetlennek, sőt egyenesen őrültségnek hitték. Hasonló a helyzet a kemény fekhelyek esetében is, természetes, hogy nehéz változtatni egy évtizedek óta berögzült meggyőződésen.

A második ok, hogy a kemény matracokhoz egyben gyakorta kedvezőbb áron is juthatunk hozzá. A privát árérzékenységünknek, illetve költségvetésünknek megfelelően azonban érdemes a matracvásárlásra, mint hosszú távú befektetésre tekinteni és a lehetőségeinkhez mérten a lehet legkomfortosabbat választani. 10 évre levetítve ugyanis az „alig valamivel kényelmesebb” is szignifikáns életminőségbeli különbséget jelenthet.

Gerinc alvás közben

Tapasztalatunk szerint a harmadik okot sokszor egyfajta „engem kemény fából faragtak”, habitus jellemzi. Az alvás viszont nem bokszmérkőzés, azaz semmi szükség rá, hogy ezen prezentáljuk, hogy mennyire vagyunk keménykötésűek.

A kemény matracok 5 hátulütője
  • Olyan fekhelyre van szükségünk, ami igazodik a testünk természetes domborulataihoz. Ez egy extra kemény matrac esetében persze lehetetlen, így kerülünk végül abba a nyakatekert szituációba, hogy tulajdonképpen egy tetemes összegért cserébe még a gerincünknek kell alkalmazkodnia a zord körülményekhez. Mintha egy exkluzív hotelszoba áráért egy sátrat kapnánk. Ez pedig a különböző alvási pozíciókra a következő pontokban felsoroltak szerint hat.
  • Oldalt: Mivel a vállunk és a csípőnk úgymond ütközőpontként szolgál köztünk és a matracunk között, ezért ezekre a részekre fog esni a legnagyobb nyomás. Az ítélet pedig: zsibbadás és forgolódás. Arról nem is beszélve, hogy az említett két pont között hídként elhelyezkedő gerincünket így egész éjszaka felfelé görbülő és megfeszült pozícióba kényszerítjük.
  • Hason: Kiálló testrészek híján még a hason fekvést szokták a kemény matracokkal legkompatibilisebbnek gondolni. Azonban ez egy nagyon gyenge lábakon álló elképzelés. Gondoljunk csak a lábunkra! A térdünkre, lábfejünkre vagy akár a hölgyek keblére. Borítékolható az izgés-mozgás.
  • Háton: Hasonló a helyzet az oldalt alváshoz, annyi különbséggel, hogy a sanyargó hidunk itt a derekunk, ami egész éjszaka tartja a frontot a hátunk megemelt felső része és a kemény felszíntől szintén magasabban fekvő popsink között.
  • Ugyan arról már esett szó, hogy melyik alvási pozícióban melyik testrészünket éri a legnagyobb nyomás, azonban akármennyire evidensnek is tűnhet, szeretnénk még egyszer hangsúlyozni, hogy ez mihez is vezet. A nyomáspontokból zsibbadás lesz, a zsibbadás pedig mikro (vagy nem is olyan mikro) forgolódásokhoz, megébredésekhez vezet. Így hiába fekszünk le 7-8 órával az ébresztőóra csilingelése előtt lelkiismeretesen, ha annak csak a töredékét töltjük minőségi alvással a valóságban.

A kemény matracok előnyeiről általában kizárólag speciális egészségügyi helyzetekben és ehhez kapcsolódó, rövid ideg tartó alkalmazásuk esetén beszélhetünk.

A videóban részletesebben is kifejtik, hogy mik a kemény matrac hátrányai


Mire figyeljek matracvásárlásnál?

Isten ments, hogy a ló másik oldalára essünk és az olvasottak hatására ezentúl mályvacukor lágyságú felületen aludjunk. Ennek ugyan eltérő, de összességében ugyanolyan káros következményei lennének, mint egy túl kemény matracnak.

Skandináv stílusú hálószoba

Az ideális megoldás egy, a testsúlyunknak, fizikumunknak megfelelő félkemény típus, ami megfelelő alátámasztást biztosít a nehezebb testrészeinknek és nem annyira feszes, hogy meggyötörje őket.

A hangsúly a formakövetésen van, ezt pedig a keménység mellett még sok matracipari technika befolyásolhatja. Ilyen például a zónázottság, azaz a matrac felületének ergonómiailag helyes beirdalása. Egy ilyen kialakítás esetén – természetesen a jó minőségű alapanyagot kiegészítve! – a formakövetés pontosabbá, a matrac pedig kényelmesebbé válik.

Persze biztosan találkoztunk már olyan megoldással is, ahol a zónázottság helyett egy olyan plusz, természetéből adódóan formakövető anyaggal borítják a matrac tetejét, mint például a memóriahab. Ilyenkor ez az anyag olyan adaptív formakövetéssel bír, hogy szinte letapogatja a rajta fekvő test vonalait.

A felsoroltakon kívül még annyival zárnám soraimat, hogy ez nem az a műfaj, ahol vásárlás előtt elegendő egy másik – lehet hogy testfelépítésben vagy akár ízlésben teljesen eltérő – szerző webshopos leírására hagyatkozni.

Vegyük tudomásul, hogy a saját érdekünk miatt szükséges és fontos a személyes próba. Ahogy az is, hogy ha már ott vagyunk, ne érezzük kínosnak a matracokra feküdni, mert ha csak a szélére ülünk, azzal maximum egy rutinos szakértő tudna pontosabb képet kapni a matracról (de még valószínűleg ő sem). Sőt, a legkörültekintőbb, amit ezen felül tehetünk, ha olyan szaküzletet választunk, ahol pénzvisszafizetési garanciát is nyújtanak.

[Forrás: lakberinfo.hu & matracpedia.hu]