Építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem új épületei

December első hetében építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg.

A tömbben különböző sportfunkciók kaptak helyet, többek között egy 50 m-es fedett uszoda, fedett atlétikacsarnok, tornacsarnok, labdajátékok terei és lőtér, valamint egy 400 férőhelyes kollégium. A terület beépítése során a történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely az egyetem hallgatói és oktatói mellett a lakosság számára is nyitott lesz – írja a Tspc.hu.

A Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésének látványos elemeként a generáltervező TSPC az épülettömb tetején található, 9000 négyzetméteres tetőre is sportpályákat tervezett: Budapest legnagyobb tetőteraszán 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, zöld lugas és egy kávézóterasz található majd.

A Testnevelési Egyetem mintegy 78 ezer négyzetméteren, több ütemben újul meg, jelenleg is zajlik a Csörsz utcai atlétikai csarnok és multicsarnok kivitelezése. Néhány érdekesség a kampuszról:

  • Edzés versenyhű körülmények között: A készülő uszoda megfelel majd a hivatalos FINA-minősítésének, így alkalmas lehet versenyek megrendezésére is. A tervezési alapkoncepció szerint azonban ez nem cél, inkább azért fontos, hogy a sportolók minősített versenykörülmények között készülhessenek a megmérettetésekre.
  • Zárt atlétikai csarnok futókörrel: Itt épül Magyarország első, televíziós közvetítésre is alkalmas zárt atlétikai csarnoka, amely a 200 méteres futókört is az épületen belül valósítja meg.
  • Egymásra épülő sportterek: Különleges megoldás a sportpályák elhelyezése a tornacsarnok épületében: a három emeleten különböző funkciójú terek épülnek egymásra. A tornacsarnok fölött a két szinten a küzdősportok termei (karate, judo, birkózás és ökölvívás) találhatók. A kosárlabda terem fölött két kézilabda terem is található, ez szintén komoly szakmai kihívás volt a tervezés során.
  • Szakértelem: A tervezés során több, mint 150 mérnök segítette a szakmai munkát. Komoly kihívást jelentett például a hatalmas fesztávú csarnokok tetején elhelyezett sportfunkciók helyének kialakítása és tartószerkezeti tervezési munka. Különleges feladat volt például a hatalmas tetőterasz sportpályáinak dinamikus terhelhetőségi vizsgálata, hiszen egy ekkora épületnél nagyon figyelni kell az együttmozgásokra: a tetőn tiltólistán van például a 30 fő fölötti aerobic-óra megtartása is. Mivel még nincs magyar szabvány és ajánlás erre a funkcióra és annak méretezésére, a TSPC mérnökei a BME szakembereit hívták meg a tervezésbe a teherelemzések és rezgésvizsgálat tervezési szakaszában való elkészítésére.

[Forrás: tspc.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük