Modern és dinamikus családi ház Csömörön

Csömör nem először hívja fel magára a szakmai közvélemény figyelmét. A szép fekvésű település mintha időről időre jelezné abbéli elkötelezettségét, hogy igényt tart és kiáll az építészeti minőség mellett, legyen az lakóház vagy középület. Szerencsére egyre hosszabb ez az értéklista, mely a nagyszerű alkotásokat és alkotóikat tartalmazza. A legújabb kortárs jövevényt Jahoda Róbert jegyzi, melyről Botzheim Bálint írt lapunknak kritikát.

Jahoda Róbert új lakóháza kertvárosias területen épült, ahol az utcakép igen heterogén, az építészeti kontextust pedig a néhány évtizede épült családi házak jelentik. A telek tágasnak mondható és kifejezett jó arányú, az utcához képest lejt, először meredeken, majd a telek hátsó része felé egyre lankásabban. Az új épület egyik erénye már a terepre ültetésnél nyilvánvaló lesz, hiszen kihasználja a domborzati adottságokat és reagál is azokra.

Az épület formálásáról is rögtön az elején szólni kell. Az utca felé egyszerű kubussal fordul, nem hivalkodik, a gazdag formai koncepció az épületet körbejárva és a kert felől bontakozik ki. Ez a kétszintes épületrész tartalmazza szinte az összes funkciót, kivéve a nappali lakóterét, mely külön épületrészként félszinteltolással csatlakozik hozzá. A tető a bejárattól indulva lejtősen fedi át a különböző szinteket, majd a kerthez érve hirtelen emelkedve rajzol V alakot. A terasz felett így a szokásostól eltérően nem csökken, hanem megnő a magasság, kinyílva a kert és a kilátás irányába. Erőteljes formájával egyedi karaktert ad a háznak, de nem válik öncélúvá, funkcionálisan is érthető.

Családi ház Csömörön, Tervező: Jahoda Róbert, ARCHITACTION/ÉPÍTÉSZET, 2019-2020., Drónfotó: Bognár Benedek

Családi ház Csömörön, Tervező: Jahoda Róbert, ARCHITACTION/ÉPÍTÉSZET, 2019-2020., Drónfotó: Bognár Benedek

 

A megközelítés közvetlenül az utcaszinten történik. A kétállásos garázsbejáró és a ház bejárata egy homlokzati visszahúzással fedett-nyitott előtérként fogadja az érkezőt. Üdvözlő mozdulatként értelmezhető a V alakú alátámasztás is, mint a ház névjegye, amely egyszerűségében nagyszerű: minden túlzástól és modorosságtól mentes horganyzott acél zártszelvény. Ugyanez több elemből sorolva tartja az udvari terasz tetejét is. A jól eltalált méretű előszobába lépve a beltérben is rögtön feltűnik a dinamikus tetőforma. Látszóbeton felülete igényes kivitelezésről mesél, a célirányos lejtése pedig vezeti, hívogatja a tekintetet a lakótér felé, mely a kényelmes lépcsőn közelíthető meg

A lakóteret nappali, konyha, étkező hármasa alkotja. A tér felett az alátámasztás nélküli tető szinte lebeg. Egyszerű nyersbeton felülete nyugodt hatást gyakorol a térre, szürke felületére a kivitelezés lenyomatai rajzolnak texturát. Hosszan nézve, mint a felhőkből, új és új formák rajzolódnak ki. Üdvözlendő ez a hozzáállás, mely nem kozmetikázza ki az öntött beton minden kis „szeplőjét”. A jól bútorozható tereket igényes belsőépítészet is jellemzi, és a nagy belmagasságból adódó falfelületek is jól kihasználhatók – egyik oldalon a konyhabútorral, a tér másik végén pedig egy egyedi tervezésű könyvespolccal. Bravúros megoldás, hogy a világítótestek vezetékezése egyáltalán nem látszik, nem zavarja a látszóbeton felület szépségét.

 

Földszint, Családi ház Csömörön, Tervező: Jahoda Róbert, ARCHITACTION/ÉPÍTÉSZET, 2019-2020.

Földszint, Családi ház Csömörön, Tervező: Jahoda Róbert, ARCHITACTION/ÉPÍTÉSZET, 2019-2020.

 

A lakótér alatti félszintre a gyerekek dühöngő- és játszószobája, gépészeti helyiségek, mosókonyha, és egy vendégszoba is került, de itt található a szülői hálószoba is, amely saját kertkapcsolatával egy teljes értékű földszinti szoba rangjára emelkedik.

A kert látványát különleges hangulattal tölti meg egy öreg körtefa, amely szép formájával, a hatalmas üvegfelületen keresztül már a nappali belső teréből magára vonzza a tekintetet. Massány Edina tájépítész rutinos profizmusát mutatja, ahogy a kert úgy van jelen egyszerűen természetes mivoltában, hogy nem tolakodó, mégis minden részletén érződik a gondos tervezés. Ilyenformán remekül megtalálták a közös hangot az épület tervezőjével. Szépen ízesül a kert egységébe a medence, amelynek vize természetes úton, gyökérzónán keresztül, vegyszermentesen tisztul. A tervezésnél amúgy is fontos szempont volt a környezettudatosság, és a klímakomfort. A fűtés-hűtés levegő-víz hőszivattyú segítségével, tömegtemperálással történik. A szellőzés hővisszanyerős rendszerű.

 

Családi ház Csömörön, Tervező: Jahoda Róbert, ARCHITACTION/ÉPÍTÉSZET, 2019-2020., Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Családi ház Csömörön, Tervező: Jahoda Róbert, ARCHITACTION/ÉPÍTÉSZET, 2019-2020., Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Az egyedi kinézetű épületek kapcsán mindig felmerül a kérdés, hogy mire emlékezteti a szemlélőt. Saját bevallása szerint, Jahoda Róbert tervező a telek meredek szakaszát látván, egy pillanatra egy pillangót képzelt maga elé vékony ízelt lábaival, amint éppen elrúgja magát és repüléshez bontja szárnyait. Az, hogy a hosszas tervezési folyamatban hogyan talál utat magának egy ilyen korai látomás, az mindig az alkotás misztériuma. Az asszociáció ugyanakkor szubjektív, mindenkinek más fog eszébe jutni a házról. Meghajtott papírlap, V-betű, esetleg egy sapka vagy talán lapulevél? Sokféle asszociációs rétege lehet ennek a háznak, amely jelzi, hogy a formálás metaforikus, de mégsem bántóan primer.

Visszatérve a kérdésre, amelyet minden építész feltesz magának a tervezés elején: lehet-e ma olyan családi házat tervezni amely őszinte, maximálisan megfelel az igényeknek és még formailag is egyedi? A konkrét választ talán sejteti, hogy a település főépítésze már a tervezői konzultációkor elkérte a makettet azért, hogy példaként mutassa a leendő csömöri építtetőknek.

(epiteszforum.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük