Így épül ki a Dél-budai Centrumkórház közlekedése

Magyarország legmodernebb kórháza 1,2 millió ember számára nyújt majd egészségügyi szolgáltatást.

A Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) kiírta a Dél-budai Centrumkórház közlekedésfejlesztésére vonatkozó közbeszerzést.

A tervezési közbeszerzés fő célja a Dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének megfelelő kialakítása. A kiírásban két fő szempontot jelöltek meg:

  • figyelembe kell venni a lehető legtöbb közlekedési móddal történő eljutás lehetőségét,
  • valamint a mentőjárművek előzményben részesítését.

A leendő nyertesnek az engedélyezési tervek elkészítése, a létesítéshez szükséges engedélyek megszerzése, valamint a kiviteli tervek és tenderdokumentáció elkészítése lesz a feladata.

Valamennyi közlekedési formát érinti a projekt

A közbeszerzés szövege utal rá, hogy a 11. kerületben, Dobogó városrészben Magyarország legmodernebb kórháza épül fel, amely összesen 1,2 millió embert szolgál majd ki, és amelyben valamennyi típusú egészségügyi ellátást igénybe lehet majd venni.

A közbeszerzés nyertesének a közösségi, a közúti, valamint a gyalogosok és kerékpárosok megfelelő kiszolgálására alkalmas közlekedési infrastruktúrát kell terveznie. A tervek szerint a fejlesztések az új kórház forgalmán túl, a térségben megjelenő egyéb közlekedési igényeket is jól ki tudják majd szolgálni.

Egy különszintű csomópont is létrejön

A szövegből az is kiderül, hogy a Dobogó út hozzávetőlegesen 412 méter hosszú szakasza négysávosodik a Lapu utca és a Balatoni út között – a mentők előnyben részesítésnek figyelembe vételével. Emellett létre jön egy új különszintű csomópont az M1–M7 autópálya, a Budaörsi út, a Gazdagréti út, a Lapu utca és a Dobogó út kereszteződésében.

További feladatok:

  • csomópont tervezése a Balatoni út – Dobogó út kereszteződésében,
  • mentő-, és buszsávok létesítésének vizsgálata, tervezése,
  • egyéb beavatkozási lehetőségek vizsgálata a tervezési területen.

(magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük