Egy év alatt kívül-belül megújul az óbudai Eurocenter

A megújult bevásárlóközpont többek között felújított mozival és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit.

A beruházás révén Észak-Buda egy modern létesítménnyel gazdagodik, amely letisztult dizájnnal készül el – derül ki a WING közleményéből.

Az Eurocentert a WING 2018-ban vásárolta meg, amit a III. kerületi Bécsi út mellett található bevásárlóközpont adottságai, kitűnő autós és tömegközlekedéssel történő megközelíthetősége, valamint az épületben és a lokációban rejlő fejlesztési potenciál indokolt. A felújítás létjogosultságát támasztja alá, hogy a III. kerület és a kapcsolódó agglomeráció vásárlóerő indexe jóval az országos átlag feletti[, illetve a térség további fejlődés előtt áll a tervezett és fejlesztés alatt álló lakóparkoknak, irodaházaknak és multifunkcionális projekteknek köszönhetően.

Észak-Buda új kerekedelmi központot kaphat

A bevásárlóközpont üzleteinek döntő többsége 2021. április 3-án, szombaton este zárt be, míg a hipermarket és az autómosó várhatóan május folyamán. A tervek szerint 2022 tavaszán mintegy 25 000 m2 bérbeadható alapterülettel rendelkező megújult bevásárlóközpont várja majd a vevőközönséget. A teljes építészeti megújulásnak köszönhetően kívül belül felújítják a létesítményt.

„Fejlesztőként elsődleges célunk, hogy maradandó értéket teremtsünk itthon és külföldön egyaránt. Az Eurocenter építészeti és funkcionális megújítása során is ez az alapelv vezérel minket. Ezzel a fejlesztéssel Észak-Buda számára is elérhetővé válik a minőségi bevásárlási élmény.” – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Környezettudatosan építkeznek

A bevásárlóközpontban hangsúlyt fektetnek a környezettudatos és fenntartható megoldásokra is.

A zöld szemlélet jegyében többek között kerékpár tárolók, elektromos autótöltő állomások is elérhetők lesznek, valamint közösségi közlekedési megoldásokat is igénybe vehetnek majd az idelátogatók.

A megújuló Eurocenter teljes egészében akadálymentes lesz és a közelmúlt hatásai alapján a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítanak az egészségtudatosságra is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük