Az új intermodális csomópont javítja a bicskeiek közlekedését

Elkezdődött az intermodális csomópont kialakítása a Fejér megyei Bicskén, amely javítja a helyiek életminőségét, még vonzóbbá teszi a települést − hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden a beruházás első üteméről tartott sajtótájékoztatón.

Mosóczi László elmondta, hogy a most megkezdett első ütemre nettó 10 milliárd forintot fordítanak, és a tervek szerint 2023 októberére be is tudják fejezni a kivitelezők.

Az államtitkár közölte, hogy első lépésben

rendezik a napi 70 teher- és 400 személyvonat által érintett állomás épülete körüli területet, új buszmegállót, buszfordulót és tárolóhelyeket, taxiállomást építenek, valamint P+R és B+R parkolókat alakítanak ki.

A vasútállomás megközelítésének könnyítése érdekében új összekötő út épül felüljáróval, meghosszabbítják a gyalogos aluljárót, továbbá a közrakodó is kikerül a mostani helyéről, így annak teherforgalma sem terheli a továbbiakban a város belterületét.

Az átépítés a vasúti forgalmat a lehető legkisebb mértékben érinti

Mosóczi László bejelentette azt is, hogy az időközben megkezdődött második ütemben egyebek mellett elkészülnek a vasútállomás épületének kiviteli tervei is.

Nyiszter Tamás, a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az átépítés a vasúti forgalmat a legkisebb mértékben fogja zavarni.

A beruházás fontosságát méltatva közölte: Bicske és Bicske-alsó utasforgalma magas, évente 370 ezer fő, ami korábban több esetben menetrend átalakításokat igényelt. Jelezte, hogy

a jegyvásárlás meggyorsítása érdekében 2022 első negyedévében Bicske állomáson kettő, Bicske-alsón egy automata jegykiadót telepítenek.

A beruházás egyben átfogó városrehabilitáció is

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a beruházás egyben komplex városrehabilitáció is, tucatnyi önállóan is értelmezhető közlekedési fejlesztést tartalmaz, így az egész városra hatással lesz. Hozzátette:

az első ütem mellett megkezdődött a felvételi épület és a közúti aluljáró megtervezése is.

Bálint Istvánné a város polgármestere emlékeztetett arra, hogy hosszú évek egyeztetései, tárgyalásai vezettek idáig. Úgy vélte, az elmúlt időszak legnagyobb beruházásának köszönhetően Bicske soha nem látott fejlődésen mehet keresztül.

magyarepitok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük