A háztulajdonosok rémálma, de van rá megoldás

Patkány a 11. emeleten? Lehetséges!

A patkányok a legismertebb, egyben legellenszenvesebb rágcsálók közé tartoznak világszerte. Van az a vicc, hogy a patkány és a mókus között annyi a különbség, hogy utóbbinak jobb a PR-ja – ennek van valóságalapja, hiszen a patkány elsősorban azért örvend közutálatnak, mert mindenki a betegségek terjesztésével köti össze őket. Érdemes tudni, hogy a patkányok nemébe 69 faj tartozik, ezekből kettő kihalt, ám 67 bármikor felbukkanhat. A legsűrűbben a vándorpatkány és a házi patkány kerül az emberi szemek elé.

Sokan azt hiszik, hogy a patkányok csak a kertes házaknál okoznak gondot, de ez nem igaz. Persze szeretik a magtárakat, a padlásokat, ezek pedig többnyire a házakhoz tartoznak, ám ugyanennyire rajonganak a meleg helyekért, amelyek lakásoknál is előfordulnak. Egyébként a patkány egy 500 méteres sugarú körben „akciózik”, azaz ha nem talál magának megfelelő táplálékot, eddig hajlandó elmenni a keresés során. Éppen ezért érdemes megjegyezni: senki sincs biztonságban. Ezt támasztja alá, hogy hívtak már patkányirtókat egy 16 emeletes társasház 11. emeletére is, internetes videókon pedig sokszor látható, amikor a vécécsészében tűnik fel a rágcsáló, egyszerűen felúszva a vezetékeken – erre bármelyik társasház vagy panel esetében van esély. Szóval résen kell lenni, mert ha megjelenik a patkány, az baj. Miért? Mert a folyamatosan növő fogait koptatnia kell, amit előszeretettel tesz a szívünknek legfontosabb tárgyakon. Az egészségügyi kockázata is magas, hiszen valóban betegségeket terjeszthet.

Hogyan védekezzünk a patkány ellen?

Két megoldás van a védekezés technikáját illetően: az egyik a saját kezű, a másik a szakember bevonásával történő lehetőség. A patkányirtás során mindig alacsony rezisztenciát mutató patkánymérget használjunk. Ez azt jelenti, hogy olyan szer kell, amivel szemben nem alakult ki a patkányok védettsége, mert bizony a régebbi megoldások emiatt már nem hatékonyak. Ha megtaláltuk a megfelelő patkánymérget, nem mindegy, hogyan alkalmazzuk azt. Számoljunk példányonként minimum 100 grammos fogyással, hisz hajlamosak visszajárni a méregre. Ez azt jelenti, hogy miután az irtószert megfelelő és biztonságos módon elhelyeztük, rögzítettük, rendszeresen nézzünk rá, hogy áll a mennyisége, ha pedig szükséges, pótoljuk az elfogyott adagot, ezzel biztosítható a megfelelő hatás. Ha olyan szerencsénk van, hogy eredménnyel jártunk, és eltűntek a nem kívánt rágcsálók, fertőtlenítsük a területet a méreg felszedése után.

Ez a „csináld magad” módi, de többen a szakember kihívására esküsznek. A rágcsálóirtáshoz tapasztalat kell, hogy eredményt lehessen elérni, ez pedig annak van, aki évek óta dolgozik a szakmában. A szakember ráadásul nemcsak, hogy tudja, mit csinál, hanem az eszközei is kifinomultabbak: magasabb hatóanyagú irtószereik jobb hatékonysággal látják el a feladatot, így a rágcsálóirtó bevonásával gyorsabban érhető el a kívánt eredmény. Ha pedig az ember a lakásában találkozik szembe patkánnyal, egy dolog biztos: a lehető leggyorsabban szeretne megszabadulni az állattól.

lakberinfo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük