Őszi teendők a kertben

Javítsuk fel a kert talaját

Az évnek ez az időszaka kiváló arra, hogy komposztot dolgozzunk bele a talajba, állagának, vízelvezető képességének javítására, illetve tápanyag-utánpótlás céljából. Felhasználhatjuk a saját kertünkben érlelt komposztot, valamint az erre alkalmas konyhai hulladékot, de faiskolában, kertészetben, kertáruházban is vásárolhatunk pár zsák jó minőségű komposztot. Ezt a munkát érdemes minden évben elvégeznünk. Mindenképpen az egyik legfontosabb dolog, amit a kertünkért tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle a következő évben!

Tisztítsuk meg a kertet

Meglehet, nem a legszórakoztatóbb, de igen fontos része a kertészkedésnek az őszi nagytakarítás. Gyökerestől húzzuk ki és dobjuk ki az elszáradt vagy beteg, fertőzött növényeket. Tisztítsuk meg az ágyások földjét, főleg a növények töve körül. Ezzel jócskán megnehezítjük a kártevők és kórokozók dolgát, amelyek ellenkező esetben tavasszal nagy eséllyel inváziószerűen ellepnék a kertet.

Takarjuk be a NÖVÉNYEKEt

Ha szeretnénk, hogy a hidegebb időjárásra érzékeny növényeink is túléljék a telet, a tövüket takarjuk be jó vastagon egy réteg mulccsal. Lombhullató fák és örökzöldek esetén a törzs körül hagyjunk szabadon egy keskeny sávot, hogy a kártevők rágó kártételét megelőzzük.

10 oszi teendo 06

Szerezzünk be virághagymákat

Azok számára, akik szeretik megcsodálni a tulipánok és nárciszok szépségét, eljött az idő, hogy megtegyék a szükséges előkészületeket a tavaszi virágpompához. Vásároljunk vagy rendeljünk online virághagymákat – a választék igen gazdag – és ültessük el azokat késő ősszel, még a fagyok beállta előtt.

10 oszi teendo 02

Szaporítsuk az évelőket tőosztással

Itt az idő, hogy az elburjánzott évelőket kiássuk és terjedelmes tövüket több kisebb darabra szétválasztva újra elültessük. Ha most, ősszel kerítünk sor erre, nem pedig tavasszal, a növénynek több ideje és esélye lesz újra meggyökeresedni és a tél elmúltával új hajtásokat hozni.

Gondoskodjunk a madarakról

Ha a nyáron nem raktunk ki eleséget a kertünkbe látogató kismadaraknak, az ősz remek alkalom arra, hogy elkezdjük az etetésüket. Az őszi hónapokban ugyanis igencsak megcsappannak és szűkössé válnak a madarak természetes táplálékforrásai.

Trágyázzuk meg a gyepet

Ha azt szeretnénk, hogy tavasszal szép sűrű, üdezöld legyen a fű a kertünkben, most van szükség némi gyepgondozásra. Szerezzük be a megfelelő tápanyagokat tartalmazó gyeptrágyát és még egyszer, utoljára az évben trágyázzuk meg vele a gyepet.

10 oszi teendo 04

Tartsuk karban a kerti öntözőberendezéseket

Késő ősszel valamennyi locsolótömlőből ürítsük ki a vizet, és a szórófejekkel, tömlőösszekötőkkel, -csatlakozókkal, valamint egyéb tartozékokkal együtt tároljunk a téli hónapokban védett helyen.

10 oszi teendo 05

Ültessünk őszi VIRÁGOS növényeket

A virágládákba, cserepekbe ültessünk krizantémot, árvácskát, díszkáposztát, amelyek akár az ősz végéig is díszíthetik a kertünket.

10 oszi teendo 03

hobbikert.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük